Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyarnak lenni büszke gyönyörűség 1. rész

2009.03.27

Országunk - belső Magyarország - egy hatalmas fa, amelynek ágait nagy pusztaság veszi körül. Körbe-körbekerítettek bennünket és ma erről a fáról szomszédaink kertjébe lógnak át az ágak, a gyümölcsöt a szomszédok szedik le, az ágakat ők törik le. De ne felejtsük el, az életet nekünk kell adni. A leveleket és az ágakat éltető nedveket, a tápanyagot az anyanövénynek, az anyaországnak kell biztosítani. Ezt a népet csak a szeretet, az összetartás, az egymásért való élés azaz az EGY-ség mentheti meg a nemzet lelki-testi betegségétől.

Miért félünk? Miért félünk attól, hogy szeressük egymást? Miért félünk bizonyos dolgoktól? Mert elhitették velünk, hogy félnünk kell! A "fortélyos félelem", ami igazgatja az országot és az egész földi világot, ezt szórja felénk. Nem hisszük el, hogy lehet máshogy is. Ha nem hiszünk, nem fogjuk megtenni, amit kell. Hinnünk kell, hogy képesek vagyunk tenni a nemzet szeretetteljes átalakításáért! Hinnünk kell, hogy meggyógyulhat a nemzet lelke, és a nemzet-test! És ezért tennünk is kell: nem fegyver ropogással, nem hangos szóval, hanem lélekből, szeretettel.


"Félhetsz-e... tiszta érzelemtől, őszinte szótól, betűk kanyargásától, könnytől, gyásztól?
Félhetsz-e napsütéstől, délibábtól, sírok márvány-hűvösétől, pacsirta dalától, mezők illatától, határok barázdáitól?
...nyár hevétől, ősz ködétől, tél metszésétől, tavasz rügyezésétől?
...az ég bárányfelhő-fenyegetésétől, zászló lengésétől, a "rendületlenül" énekléstől, bölcsőtől, koporsótól, múlttól?
...vérvörös rózsától, liliom hófehérjétől, havasok zöld legelőjétől?
...csendes sírástól, mások nigazától, megbékéléstől, koszorútól, emlékezők méltóságától?
...ráccsal óvott bronzhideg szobortól, hányatott sorsú csontkupactól, bitót összefogó, időette ácsszegtől, egy nép százötven éve kiharcolt szabadságától?
Félhetsz-e nagyhataélmak tüzes fogójában pusztult forradalomtól?
Félhetsz-e imádságtól? Mondd! - Félhetsz?
Ha igen - de csak akkor: Fütyüld ki a Miatyánkot!"

(Elhangzott Sándor Lajos beszéde 1999. október 6-án Aradon.)

Emlékezzünk! Emlékezzünk az ősökre, a hagyományokra! Emlékezzünk az Ős-bizalomra! Emlékezzünk Istennel való tiszta, őszinte gyermeki kapcsolatunkra! És ápoljuk mindezeket a magunk helyén. Tanuljunk meg újra imádkozni!

Mi az oka, hogy ez a nemzet lelkében beteg? Génjeinkben hordozzuk a betegséget? Nem. NEM! A SORS, a küldetésünk, a múltunk az oka. Íme egy lehetséges magyarázat:


Az országban sokan azt boncolgatják, hogy Vajk (István) vagy Koppány népe vagyunk-e. Mi István és Koppány népe vagyunk, együtt. Hordozzuk mindazt, amit hoztunk magunkkal, a sok-sok fájdalommal teli múltat és hordozzuk mindazokat a nagyszerű képességeket, amelyek csodálatos, a világon egyedülálló képességek. Csak ránk, magyarokra igazak. S ami megóv minket a végleges pusztulástól. S ez a SZERETET!


Azt mondják, a tatárok legyőztek bennünket. Dehogy győztek! Az tisztítótűz volt, hiszen történelmi tények igazolják, hogy egyetlenegy magyar nemesi család sem halt ki fiú ágon. A tatárok vissza is vonultak, mint az erdőtűz, ami letarolja az erdőt, és új élet teremtődött ebben az országban, a Szent Korona országában. Behívtuk a kunokat, kiskunokat, jászokat. Ott voltak a védők, az őrzők, Atilla hunjai, a székelyek Erdélyországban. Sok ajkú, sok népű nemzet lettünk, és Mátyás király idejében a magyar királyság az összes alkirálysággal együtt Európában olyan tömeget jelentett, hogy annyian voltunk, mint a Brit-szigeten vagy az egész Németalföldön. Három és fél- négy millióan. A török veszedelem után azonban elpusztultunk lélekben. A 150 éves gyötrelem felemésztette ősi erőinket. Kipusztult az Alföld nagy része. Békésben a Mária-Terézia korabeli népszámláláskor 2 embert találtak. Pótolták. Befogadtuk a németeket, de még az Ibériai-félszigetről jötteket is. Itt leltek házra, hazára.

De történt a 20. század elején még egy csonkoló műtét, amit alig lehet felfogni, hogy bírt ki ez a nemzettest. Ha levágják egy ember kezét, lábát, megfosztják fülétől, megskalpolják, abba valószínűleg belepusztul. A régi (vagy még ma is élő) öregek, ha Erdélyről beszéltek, mindig sírtak. Az érzékeny, szívet-lelket értő költők, írók egészen Balassitól, Vörösmartyn és Petőfin át napjainkig mindig leírták, hogy ez a nép ott áll a veszedelem szélén, és a halálra készül. A nemzet, mely irodalmában a halálra készül, azzal borzasztó dolgok történnek. Ez 1920. június 4-én a trianoni döntéssel majdnem meg is történt. Nemcsak hogy területeink 2/3-át elcsatolták, sokkal súlyosabb az, hogy 14 ezer magyar faluból 3700 maradt. A magyarság zömmel a falvakban élt, s azok vesztek el.
Szabó Pál népi író a fájdalmas "Magyar Miatyánk"-ban nemzetünk lelkét tárja fel Trianon után. Ebből érthető meg nagyapáink könnye, és a Székely himnusz üzenete.

"Úristen, aki benne vagy mennyben és földben, hegyekben és az emberekben, aki egymagadban múlt vagy, jelen vagy, jövendő vagy, víz vagy, örök létezés vagy, aki miérettünk és megáldott földedért törölted le a Kárpátok táblájáról roppant tenyereddel a szarmatákat, keltákat, avarokat, szlávokat és germánokat: végső ínségünkben kérünk, segíts meg minket.

Segíts vissza minket önmagunkhoz, hogy emberek lehessünk. Segíts, hogy nyíljon ki bennünk az emberség, mint a virág, hogy pompázó szélben, imádkozó emberkert legyen újra Magyarország.

Mert látod, Úristen, valahányszor kimondom azt a szót, hogy Magyarország, mindannyiszor eszembe jut az Édesanyám, aki fiakat adott Neked, a földednek, és leányokat.

Mert látod, most nagyon szenved ez az ország, nagyon szenved ez a mi Édesanyánk, Magyarország....Te vezettél minket a Jóság felé. Te mondtad nekünk, hogy szeressük urainkat, szomszédainkat, és adjunk örök szállást a tekergőknek, a hontalanoknak.

Íme, ezek most mind-mind ellenünk törnek. Követelik hegyeinket, vizeinket, pusztáinkat és gyermekeinket és kenyerünket és verejtékünket.

Uraink megtagadtak minket, vendégeink fojtogatnak minket, és hiába sírunk, hiába sóhajtozunk, nem dőlnek rájuk a hegyek, és a vizek sem nyúlnak ki érettük medreikből...

...Te tudod, Úristen, hogy mire szántál minket. Életet adsz-é, halált adsz-é, mert íme, mi már se élni, se halni, csak szenvedni tudunk, iszonyú állati szenvedéssel..." - (részlet)

"Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen." - így szól gróf Széchenyi István híres mondata.

Hogy felemeljük magunkat és ezt a nemzetet, ahhoz elégséges egészséges önbizalomra van szükségünk. A közoktatásban és a kultúra minden megnyilvánulásában belénk nevelt két évszázados bűntudatot, sértettséget, kisebbrendűséget, "piciny ország-piciny nép" frázist cseréljük ki egészséges nemzettudatra. Szeressük ezt a hazát, ezt a földet! Szeressük magyarságunkat! Legyünk büszkék a magyarságunkra!

Ehhez nem árt az alábbiakat elolvasni:


Tudjuk-e, hogy a 895-ös III. Honfoglalás idején, mintegy 500 000 magyar érkezik a Kárpát-medencébe, és ha összehasonlítjuk ezt a számot a mai népességi adatokkal ( 16 000 000 ), akkor láthatjuk, hogy mi 1100 év alatt a harmincszorosára növeltük a magyarság lélekszámát. A mai Franciaország területén például a IX. században 7 000 000 ember élt és ma mindössze 58 000 000 embert lehet találni Frank honban. Ez alig 8 ,5 szeres növekedést jelent.  

Tudjuk-e , hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal ? (Rovásírás!)

Tudjuk-e , hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a művelt angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúlt 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesímulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba!
Tudjuk-e , hogy a Magyar Zene tudományi Intézet regisztrált 200 000 magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is? A 80 milliós Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.  

Tudjuk-e , hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyűvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.  

Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.

Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán). Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk kerül a világnak erre a részére. Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.  

Tudjuk-e , hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből? Tudjuk-e , hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat. A szürke marhát sajnos az osztrákok már levédték előttünk.

Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve? Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.

Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig Szent István király intelmei Imre herceghez.

Tudjuk-e , hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át?

Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az Európai Unióba!

És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül.

Napóleon megkérdezte Francois Talleyrand-t, hogy mit tegyen a magyarokkal. Talleyrand válasza: - Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz! A monarchia idején megvalósították Talleyrand elméletét. És végül, tudjuk-e, hogy 1805-ben 6 ember mert beiratkozni a Pázmány Péter Tudomány Egyetemre, mert féltek, hogy az osztrákok megölik, kiírtják családjaikat?

"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket
."

(Garay)