Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bösztörpuszta után egy héttel

2009.09.02


Miért egy héttel a gyűlés után írok? Mert eddig szóhoz sem jutottam. Mert miután otthagytam Bösztörpusztát a szívem is ott maradt. Mert az élmény, amit az egy hét jelentett teljesen átmosta az életem. Tudom sokan vagyunk így. Valami megmagyarázhatatlan szomorúság lengi körül lelkünket azóta. Ott éltünk, dolgoztunk, szerettünk, mulattunk együtt. Az élet, amit élni szeretnék nagyon hasonlít ahhoz, amit a Magyarok Országos Gyűlésén átéltünk. Mintha a paradicsom egy rövidke időre megmutatta volna magát. Mintha nemzetünk fényes jövője, céljaink és vágyaink, teremtő munkánk gyümölcse látogatott volna meg.

Olyan helyen jártam, ahol öröm a munka, öröm a munkából fakadó fáradtság, ahol nyugodt szívvel hajtom álomra a fejem, s reggel mosolyogva kelek. A települések nevei többé nem jelek a térképen, a megyék számomra már visszavonhatatlanul eleven arcok, mosolyok. Magyarország a szívemben újjá éledt. Az eddig oly hangzatos szavak, mint közösség, család, nemzet mind aranyló tartalommal töltődtek. Tudtam a szavak jelentését. Éltem és dolgoztam hazámért. Pezsgett a vérem, ha Atillát, Rákóczit, Nimródot hallottam. De ma mindez a pezsgés végleg értelmet és célt nyert, mert találkozhattam veletek kedves nemzettársaim. Nimród, Atilla, Rákóczi vérei. Testvéreim testben és lélekben.

Semmiért nem adnám a sok munkát, amit az előkészületek és az Országos Gyűlés alatt tettem Veletek. Minden kincs, minden boldogság, s öröm ezekből a verejtékes napokból bomlott ki.

A Magyar ember lelkes ember. Lelkét a robot, az igazságtalanság kínzón gyötri. Minket az elmúlt évszázadok lelketlensége egészen megtaposott. A Magyarok Országos Gyűlésén azonban ez a lélek kiegyenesedett, az égig ért. A munkának célja és értelme lett, s a lélek örült. A beszélgetéseknek cselekvő alapja lett, s a lélek ismét csak örült. A kezdő lépéseket megtettük, az alvó óriás felébredt, a tespedt beletörődések kora véget ért, s a lélek határtalanul boldog volt.

Ma már tudom mi a dolgom. Merre induljak. Kik a testvéreim. Tudom, mit tehetek értetek, s magamért. Családomért, nemzetemért és az egész bolygóért. Korábban fel sem ötlött bennem, hogy kalapáccsal, merőkanállal, szemeteszsákkal, s ezernyi hasonszőrű társsal váltjuk meg a világot. Ma tudom.

Szomorúságom véget ért. Szívem a pusztáról ismét hazatért, tettre kész és cselekvő. Látom a sok feladatot, s a szívem örül, mert kész vagyok tovább lépni. Látlak benneteket, s a szívem örül, mert tudom, hogy van kivel. Látom az elöljárókat, s a szívem örül, mert a munkában járnak elől. Látom a széles tömegeket, s a szívem örül, mert immár nem birka nyájat látok, de szilaj lovasokat, oroszlánokat, sasokat, magyar emberek szövetségét.

Köszönöm nektek, hogy ezt a kort veletek élhetem, hogy együtt munkálkodhatok veletek. Köszönöm, hogy vagytok!

 

Horváth Attila
MSZ tag, Veresegyház

http://www.magyarokszovetsege.hu/