Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


II. KURULTAJ - 2008.

2008.09.26

Egy évvel ezelőtt még csak néhány kivételes ember hallott Magyarországon a madjarokról. Azóta egyre többen csodálkoznak rá, hogy él Kazakisztánban egy madjar (ejtsd magyar) nevű törzs, amelynek ősi mondái hasonlóak a mieinkkel, és most már genetikailag is bizonyítottan a rokonaink.A baskírok, a kazáni tatárok, a közép-ázsiai karakalpakok, a kaukázusi balkárok, krími tatárok és akazakok eredethagyományai a mai napid szívósan őrzik, hogy egyes nemzetiségeik szoroskapcsolatban állnak a magyarsággal.

Ezen mondák sok hasonlóságot mutatnak a legrégibb magyar mondakinccsel. Közös elemük: mindannyian megemlítik, hogy valamikor régen a nyugatra költözött „majarok”, „madjarok” vagy madijarok” népének baskír földön maradt törzseitől származnak. Több török népcsoport, mint például az özbegek, a kirgizek, a türkmenek, az anatóliai törökök stb. a magyarokat testvéreiknek tartják, illetőleg legközelebbi rokonaik közé számítják.

A kazak törzsek egy része nemcsak a magyarországi kunoknak, hanem a magyarságnak is közelirokonai.

Kép Bíró András Zsoltnak a világon először sikerült egy teljes törzs antropológiai és genteikai felmérését elvégeznie a Torgaj-vidékén. Az SNP-analízis eredmények alapján úgy tűnik, hogy a mai magyarországi lakosság egy részének az ősei a kazakisztáni madjar populáció ősei között valamikor a múltban (mai történelmi és régészeti tudásunk szerint legalább 1300-1500 évvel ezelőtt) genetikai kapcsolat állt fenn. A magyar történelem során sokan sikertelenül keresték a keleten maradt magyarokat. Most sikerült őket meglelni. A genetikai eredmény nagy mértékben felülírja a magyarok származásáról eddig vallott elméleteket. Ami nem sikerült Kőrösi Csoma Sándornak vagy Vámbéry Árminnak, az most sikerült Bíró András Zsoltnak: megtalálni az Ázsiában élő testvéreket.

Az eredmények hatására a mintegy négyszáz főt számláló kazakisztáni madjar törzs tavaly 2007. júliusában megtartotta első (modern kori) nagy törzsi gyűlését (kurultaj), ahol a helyi madjarok magyarországi testvéreiket is meghívták.

Bíró András Zsolt és a Baranta Hagyományos Magyar Harcművészetek Szövetségének szervezésében egy tíz fős küldöttség képviselte hazánkat a kurultajon és az azt követő sport- és kulturális eseményeken.

Kép Ennek nagyszerű viszonzásaként,  2008. augusztus 8-a és 10-e között került sor a kazakisztáni madjar törzs és a magyarországi magyarság második találkozójára, nagygyűlésére, Kunszentmiklós határában Bösztörpusztán. A mintegy 100 jurtából, történelmi sátorból felépített táborban 500 barantás, 700 egyéb gyalogos hagyományőrző és 150 lovas, lovasíjász jelent meg, ezenkívül a rendezvény megvalósítását segítette 1500 korhű, magyar viseletbe öltözött ember.

A 3 napos látványos műsort szombaton délután egy valóságos országgyűlés 8kurultaj) követte, ahol a kazakisztáni madjarok (torgaji magyarok) vezetői, valamint a magyarság vezetői a két testvérnép és a magyarság közös sorsának további kérdéseiről értekeztek.

A három napos rendezvény pénteken a kazakisztáni madjar törzs küldöttségének megérkezésével kezdődött, majd felavatták a kunbábonyi kagáni sír emlékművet, este pedig megérkeztek a madjarok a kurultaj helyszínére, kürtösök, fénylánc, 600 harcos, 40 ló és lovas kíséretében.  Szombaton a bemutatók következtek. Kazakisztán magyarországi nagykövete beszédet mondott, válaszbeszédet pedig Kurmangazi Sokpituli, a Torgaji madjarok vezetője tartotta, majd Bíró Andárs Zsolt antropológus és Patrubány Miklós, az MVSZ elnökének köszöntője következett.

Délután a Magyarok Asztalánál, ahol Rózsa Péter volt a főszakács, az ősök asztalszertartására emlékeztek, aki terített: Gergely István, a Madjar Batírnak pedig Kurmangazi Sokpituli, asztali áldást Gergely Istvántól hallhatták a résztvevők.

A koraesti órákban a Kurultajon többek közt Petraskó Tamás és Vukics Ferenc köszöntötték az ősöket, látványos sólyomröptetés, közös ima után került sor a SZER-tűz meggyújtására.

(Felvidék Ma, kurultaj.hu alapján)

A székelyföld szülötte, a tibeti szerzetesek által bodhiszattvaként tisztelt, húsz nyelvet beszélő Kőrösi Csoma Sándor, akit a világ a tibeti-angol szótár megalkotójaként is becsül, így vall magyarként küldetéstudatáról:

„Látván mennyire különbözzék nemzetünk, mind nyelvére, mind karakterére, mind öltözetére nézve minden más európai nemzetektől, micsoda nagy bizonytalanság uralkodjék az egész tudós világban nemzetünk eredeti lakhelye, elszármazása, régibb történetei, nyelvünk más nemzetek nyelvével való atyafisága felett; továbbá: micsoda helytelen vélekedései legyenek külső íróknak, akik sem nemzeti nyelvünk természetivel, sem a nemzet karakterével és szokásaival eléggé esmeretesek nem lévén, csupán a nevek hasonlatosságából ítélvén akarták megmutatni nemzetünk elszármazását és régibb történeteit; utoljára: látván, mennyire eltévelyednek légyen némely tudósok hazánk fiai (jóllehet a nyelv atyafiságát helyesen állítják) a külső írók tekintete után indulván nemzetünk eredete megítélésében; én, hogy mind tulajdon vágyódásomnak eleget tegyek, mind pedig nemzetemhez való háládatosságomat és szeretetemet megmutassam, számba nem vévén a fáradságot és megtörténhető veszedelmet, elindultam nemzetem eredete felkeresésére.”

A Kurultaj szervező- és kutatócsapatának szeméből ugyanaz a Kőrösi Csoma-i küldetéstudat sugárzott, ami az egységtudat léleklángját villantotta fel a négy nap során az 50 000 együtt ünneplő lelkében.

KépMinden szélsőségektől mentes volt a találkozó. A rendezőerők nem külső erőkként voltak jelen. Rendfenntartó és biztonsági őrző-védő személyzet jelenléte nélkül zajlott le. Nem a bulizásról szólt és az elmaradhatatlan kellékeiről, a tudatmódosító szerek fogyasztásáról, hogy kiléphessek önmagamból, a jelen pillanatának megéléséből és formálásából. Nem kellett az embert az embertől megvédeni. A mai világunkban ennek az egyediségnek adott hangot sajtótájékoztatójában a főszervezők képviseletében Vukics Ferenc őrnagy: „A Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán ötvenezer ember bűncselekmény, rendőrség és szemét nélkül volt együtt”. Az emberi nemességet fémjelző belső erők bölcs együttléte volt jelen minden egyénben. Ez képezte a természetes rendet. Nem tömeg-minőségében volt ott az ember, hanem egyéniségként. Mitikus magyar történelmének jelenét élő, formáló és ünneplő egységként. Mondhatnánk: ünnepeltként.

Ami a látogatót fogadta:
A több mint ezer közreműködővel megvalósult látványos lovas és gyalogos harci bemutatók: a történelem, a hagyomány és a nemzeti kultúra élő jegyeivel való találkozás. Az ég felé egyszerre repülő több száz nyílvessző suhogása.

Kép Ostorok százainak csattogása és a pusztára beáramló íjászok lovainak dübörgése.

A szablyájukat megmarkolva vágtató nomád lovasok – mintha a Feszty-körkép közepébe csöppentünk volna…

A dobosok messzire hangzó, monoton, ősi éneke.

A lovasbirkózás, sólyomröptetés, a csontkovácsok és „tudó emberek” sátrai.
Az igényes népművészeti és kézművestermékeket árusító mesteremberek.

A több mint száz (!) nemezsátorból álló jurtatáborban nyüzsgő élet: erdélyi, felvidéki, magyarországi hagyományőrzők, barantások.

Az életfa alatt megterített „magyarok asztalához” ültetett közép-ázsiai és hazai vendégek áldásai és pohárköszöntői (Erdélyből többek között Gergely Istvánt – „Tisztit” – és Böjte Csabát láthattuk ott), s a honfoglalás korát idéző szertartások.

A keresztelési ünnepség (egy Emese-Napsugárt és egy Bendegúzt tartottak keresztvíz alá) és az istentisztelet, amelyen református liturgia szerint egy felszentelt erdélyi lelkipásztor hirdetett meseszép igét, és hozzá népdalokat énekeltünk...

Az esti koncertek, a Kormorán dalait együtt dúdoló tömeg...

Több kilométeres kocsisor mindenütt – de se egy türelmetlen szó, se egy felemelt hang, se egy elszalasztott alkoholgőzös gondolat, de a több négyzetkilométeres területen egy eldobott papírdarabot, eltaposott cigarettacsikket, vagy kiürült pillepalackot sem láthattunk sehol…

Kép Hogy magyarok vagyunk és jó magyarnak lenni, ehhez fogható mértékben csak Csíksomlyón tapasztalhattam. Nehéz lenne ezt leírnom, elmagyaráznom. A magyar érzést tapasztalni kell. Érezni kell. Megélni kell. Bösztörpusztán például.

Az ünnepség egyedisége a természet tiszteletében és tisztaságában is megmutatkozott. A helyszín, Bösztörpuszta – a Buda felé vezető útvonal egykori legismertebb lóátváltó állomása, ma kiemelten védett nemzeti park – teljes mértékben hulladékmentes maradt az ötvenezer ember után. Még az a néhány hulladéktároló se telt meg teljesen. A magyarázat: az ipari termékek iránt sem a szervezők, sem a jelenlévők részéről nem volt igény. A helyszínen készítették frissen a hamubasült pogácsát, a kürtöskalácsot, kemencében a lángost és a lepényt, a gabonakonyha változatos kásáit és a bográcsosban és "gulyás ágyúban" a puszta jellegzetes ételét, a gulyást. A jelenlévők legtöbbikének a tarisznyájából került elő az étkészlet, a fatányér és az ivópohár. Így az élelmiszer valóban friss életként táplált, mentes volt bármilyen tartósító- és adalékszerektől. Az elmaradhatatlan vásárban nem volt jelen dömping áru, és igény sem mutatkozott rá. A kézműves mesteremberek egyedi portékái kínálták magukat: bőr saru, szandál, csizma, szűr, nemez fejfedők és szőnyegek, tönkölybúza párna, tartósítószerek nélkül készült télirevalók biokertészetből, mindennapos tevékenységeinkben használatos eszközök, díszes fafaragású bölcső és gyermekbútor és a jelenlévő huszon-egynéhány előadó bőséges kiadványai a rovásírástól kezdődően a hagyományőrző mesterségek művelésén át, a mitikus magyar történelemig.

A zajmentességnek köszönhetően a védett vadállomány nem riadt el, a pusztában nemcsak a reggeli órákban, de napközben is látható volt. A felső Kiskunságban található az ország túzokállományának a fele. A túzok a legnagyobb röpképes madár. A tojó 14–15 kilóig nő, a kakas eléri a 20 kilogrammot is. A szürkemarha, a racka és a túzok együttélése mindhárom védett faj számára rendkívül előnyös, és ez biztosítja az évenkénti gazdag szaporulatot. A vízi madarak közül a kiskócsag és nagykócsag, szürke és vörös gém, vadkacsa, majd az őz, nyúl, fácán mellett a száz kékvércséből is láthattunk egy párat. A szikes puszta jellegzetes madara, az ugartyúk is megmutatta magát. A homoki, azaz eredeti nevén rákosi viperáról egy érdekességet tudtunk meg. Rákosi Mátyás keresztelte át homoki viperává, hogy ne az ő nevére emlékeztessen. A pusztai napkeltét és naplementét mind a négy napon több ezren gyűltünk össze csodálni. Esténként hosszú, hangulatos, tudatos beszélgetéseket folytattunk, amely fémjelezte a jelenlévők egyedi életmódját is.

Legközelebb 2010-ben lesz Kurultáj.

Ne engedjük el magunk mellett.

(forrás:Petrik Emese, magyarszo.com,  Dávid Lajos, Bányavidéki Új Szó, erdely.ma)

 

A mappában található képek előnézete Kurultaj 2008

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.