Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jókai Anna: Ne féljetek!

2012.05.11

"A gyengeségeikkel együtt kell az embereket szeretni. Nem tudjuk, hogy amikor a rosszat célozzuk meg valakiben, nem találjuk-e el véletlenül a vele rokon, szomszédos jót is? Nem irtjuk-e ki az önzés mellett az önbecsülést is? A birtoklásvágy után még a ragaszkodást is? Vagy a kóros baleksággal együtt az értékes jóhiszeműséget!”
 

„Annyi jót tenni, mint amennyi rosszat kaptunk… széndioxidot lélegezni be és oxigénné alakítva lehelni ki… mint a fák… Gyűlölségből szeretetet, meg-nem-értettségből megértést… könyörtelenségből könyörületességet…”


"Hát legyen. A Te akaratod. „bizony, bizony mondom Nektek: ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt…” Mindig hittem, de sohase tudtam. Mindig ismertem, de sohase éreztem.
Bátorság, bizalom, bátorság, bizalom.
(Aztán repülés, gépezet és toll-szárny nélkül, fölfelé. Hullámzás, mintha jönne is, menne is Valaki. Két lény egymásban jár. És aki-ami végül megképződik: áttetsző. Minden színek apja-anyja ez. Nem visszaverődés, hanem a fény maga. Nem rebegés, hanem lebegés. Nem dobogás, hanem lüktetés. Nem taszítás: vonzás. Nem közeledés: hívás. Nem ami megtörtént, hanem aminek meg kell majd történnie.)
De hiszen ez Én vagyok. Nem az XY. Hanem Én. Várakozik. Gyönyörű. Gyönyörű."

 

"Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az Üdvözítő… Ne féljetek.”

 

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de aztán semmi egyebet nem tudnak tenni… attól féljetek, aki, miután elvette az életet, elég hatalmas ahhoz, hogy a porba taszítson…”

 

„Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen!”

 

"Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”

 

„Aki felmagasztalja magát, megalázzák, aki megalázza magát, azt föltámasztják.”

„ne féljetek, feltámadott!”

 

„Senki följebb ne bölcselkedjék… senki se becsülje magát kelleténél többre, hanem gondolkodjék magáról mindenki józanul, az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint. Aki a prófétálást kapta, prófétáljon… aki alamizsnát oszt, tegye egyszerűségében… aki irgalmasságot gyakorol, tegye derűsen…”

 

„ …aki föl nem veszi a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám…”

 

„Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti az életét, megtalálja azt…”

 

Szeretet a kulcs… „ami mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél… mindent elvisel…”

 

„Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

 

„Keljetek fel, ne féljetek!”

 

„…ha a tested egészen világos és nincs benne semmi sötét, olyan világos lesz az egész, mintha villám fénye világítaná meg…”

 

„Miért nem leszel öngyilkos?” Nem a gyávaság tart vissza, hanem a maradék tiszta ész. Ha ezt megteszem, minden elveszett. Vagy legalábbis csaknem minden, nemcsak itt, hanem ott is… A táblámról a félig megoldott feladványt letörlik, s kezdhetem elölről… Mindennek inkább meg szabad történnie. Akár, hogy valaki más megöljön. Vagy a szívem a szolgálatot felmondja. Elgázoljon a villamos. Csak annak nem, hogy önkezemmel…

„Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol a világnak tudósa?” ..."Aki maradéktalanul meg akarja valósítani Isten országát, itt, az anyagiban az anyagtalant, nagyot téved. De aki egyáltalán nem törekszik erre, az közönséges bűnpártoló."

 

 

"Mintha megvalósult volna már az egész életem. S ez most a ráadás. Hetvenkettő. Tudomásom szerint: ez a megszabott normális lét-idő. Ez már… mintha fokozott előkészület volna. De nem a halálra. Nem elsősorban a halálra. Hanem valami elkövetkezőre. Amihez most szerzek képességeket. Amit most építek…

Megbocsátani könnyű. De el is felejteni: az már valami. Leveszed a másikról a törlesztés törvényét. Kivonod az érvénye alól. Krisztus lép be a bűn helyébe. „Egymás terhét hordozzátok”,

Nincs szöveg, ami segít ezeken itt és most. És nem nyugtat meg a tudás, hogy mindez csak létfokozat Nem végeredmény, hanem részeredmény. Előzménnyel és perspektívával, kiegyenlítődéssel, valamikor, valahogy… Istenem, olyan bonyolult vagy! Olyan… hosszadalmasra és fájdalmasra csináltad ezt az egészet… A régi kísértés! Hogy a Teremtés… miért nem teljesen átlátható? Hiába, nincs más vigasz, nincs más erőforrás: „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig…”

 

De hát nem mi írjuk elő, ki, mikor… és azt sem, hogyan? Édes Jézus, mégis kérlek, majd gyorsan… föl se is ocsúdjam… úgy vigyél át a Te fényességes birodalmadba… a többi nem az ember dolga, fürkészni miért és milyen… az a tisztítótűz… a mennyország… hanem hogy Teáltalad  történjen… a belépés… „Én vagyok az ajtó… aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár, és legelőre talál…

 

 

Minden este imádkozom, és ha kérhetek, hát azt kérem, ne hirtelen…és ne évekig tartó tehetetlen szenvedéssel… (Márk fölnevet: Anyukám!Hamiskásan kacsint, már ne is haragudj, de ez olyan abszurd!) Se így, se úgy? Hát akkor hogyan? Nem arról van szó, hogy valójában egyáltalán nem akarsz meghalni?! (Mária meghökken. Aztán ő is nevetni kezd.) …rátapintott. Talán valóban erről van szó. Ki akar az ember a különféle óhajokkal bújni. Talán nem helyes az effajta fohászkodás. Hanem: „Legyen meg a Te akaratod.” Ez a halálra még érvényesebb mint az életünkre, ami jobban a kezünkben van. Úgysem történhet másként, mint ahogy a saját magasabb érdekemben történni fog. Az egyetlen, amiért könyöröghetek: hogy még előtte megtaláljam. Azt a Valamit. Azt a Valakit. Ami még hátravan

 

 

„Kislányom, ezt végülis neked szántam! Viseld egészséggel, hozzon boldogságot! Tekintsd előlegnek!”

...csak egy tárgy, amivel nem tudok bánni. De ha nincs is velem többé, pontosan el tudom képzelni. Belerajzolódott az emlékezetembe. Az opálgyűrűt még megtartom.. Az még pászol az ujjamra. A mérték, a mérték, Istenem! Még élve lemondani, de nem melodramatikusan, mindenről. Csak valamiről legalább!

Ha kín van, hát csak kín van. A fizikai gyötrelem a pszichikainál nem kevesebb. El kellett ismernem. Hát még ott, ahol a kettő párosul… s nincs szünet… hónapokig, évekig… Ha a kínt egy külső hatalom, a kínzó szánt-szándékkal okozza. Csigázza a testet és párhuzamosan a lelket is megalázza, ez a legfőbb törekvése. Hol az én szenvedésem Auschwitzhoz képest? Az Andrássy út hatvanhoz képest? Recskhez képest? A Gulághoz képest? Pedig hányan és hányan… de vajon kibírtam volna-e, amit a többi, az oly sok névtelen”? S mindez együtt mérhető-e a krisztusjézusi kálváriához? Az önként vállalt kereszthez? A minden eredendő és szerzett bűntől mentes isteni személy áldozatához, a minden eredendő és szerzett bűnnel terhes emberiségért…? Milyen kicsi vagyok. Milyen kicsi. … „a szenvedés nemesít.” De közben ez nem vigasz. Csak utána derül ki, mire volt jó. Például arra, hogy siessek. Beteljesíteni. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt.”

 

"Nem csak megnevezett betegségben lehet meghalni. A halál egy folyamat csúcsa, az életerő elgyöngül, nem tud többé alakot adni a fizikai testnek, és a széteső fizikai test elengedi a lelket… érdekes megfigyelni. A biológiai involúciót. A leépülést. Ahogy fejlődik a halál bennem. A skizofréniára hasonlít. Van egy, akivel történik, és van egy, aki mindezt éberen látja. De mégsem skizofrénia, sőt annak ellentéte: mert a magasabb tud az alacsonyabbról, az Én a bakon ül, a gyeplőszárat nem dobja oda, az érzelmet, értelmet, akaratot egybefogja. Nincs többé őgyelgés vagy széthúzás. Erről beszél Szent Pál is. „A külső ember romlásnak indul bennünk, a belső napról-napra megújul.”

János evangélium. „Bizony, bizony mondom neked: Amikor fiatal voltál, magad övezted fel magadat, és oda mentél, ahová akartál. De, ha majd megöregszel, kiterjeszted karodat, és más övez fel téged, aztán oda visz, ahová nem akarod.”  De én már akarom. Nincs már vigasz, mint hogy a végső öltöztető Te vagy.

…nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Ólomnehéz minden. A gondolat is ólomnehéz. Éppenhogy átadni magunkat! A Fiúnak. In Christo morimur… Krisztusban meghalni. Még nem. Még nem vagyok képes. Még tudni akarok. Valamit. Még nem világos bennem. Valaminek még életre kell kelnie. Bármily groteszk: még a halálnak előtte. És valami adósság-érzet. De már nincs mód a törlesztésre. Mégse törlesztheti le helyettem senki. „ Bizony, mondom, ki nem szabadulsz, amíg az utolsó fillért le nem fizeted…” De hogyan? A részletek…miért nem kidolgozottak?"

 

"Mintha embrió volna bennem. A már megfogant halál. És majd meg kell szülni. Esztétikusan. Kitervelni a koreográfiát. Ars moriendi. A meghalás művészete. De még nem tüstént. Valami még hátravan… Mária Magdolna a sírnál. Ahol két fehérruhás angyal ül. És Mária Magdolna kertésznek nézi Jézus-Krisztust,aki megkérdezi, asszony, miért sírsz? Kit keresel? És Ő a nevén szólítja: Mária… Akkor ismeri fel… Szólíts néven, engem is, engem is! Kérlek…

Nagypéntek a magány napja. Az elháríthatatlan gyötrelemé.

Lassú agónia. Az egyik bennem azt súgja. A másik meg minden ilyesmit elhárít. Mi az igazság? Hamarosan, vagy majd valamikor? Egyelőre az egyetlen megkérdőjelezhetetlen igazság ez a kínlódás. A visszafordíthatatlan fizikai folyamat. A betegség többé kiiktathatatlan társasága. És „nem tudhatod sem a napot, sem az órát…” Ez az a keserű pohár, amit az Atya nem ihat ki helyetted. De van választásom. Átkozódom vagy részt veszek. A Bűntelennek ajánlom föl, én, a valamiképpen bűnös, a saját szenvedésem… És legalább a tünetek enyhíthetők… talán…"

 

"…Istenem… mi ez? Most hirtelen egybesimul minden. Mindenki, aki van, egyúttal az, aki volt. Nincs rés. Fedi egymást. A látvány. Áttetszik egyik a másikon. Rájuk ismerek. Nincs idegenség. És azt is szeretem bennük, akik majd lesznek. Csodálatos. De szavakkal kifejezhetetlen.

Majd ők is rám ismernek. Sokkal hitelesebben. Az emlékeikben."

 

 

"Olyan furcsa. Mintha engem is… valami húzna. Befelé. A középpontba. Mintha egyetlen csomóba akarna összeolvadni minden. Valami mágneses vonzás, középre. S amikor már ponttá zsugorodott, mintha onnan akarna kitörni… a középponton keresztül távozni… bizarr… bizarr… és nem lefordítható…"

 

"…hát nem lehet imával kiváltani. A szenvedést. Ezt a már szünet nélkülit. Se nappal, se éjjel. Így már nem érdemes. Így már nem. Csak a kín, csak a kín. Minden koncentráció a fizikumon. A gondolkodás is megbénul. Eleinte hiúsági kérdés. Aztán egészségügyi… De ez már élet-halál kérdése! Ebben a fázisban. Az öregség."

 

"Tizenhárom szent éjszaka. Karácsonytól Vízkeresztig. Ő már egészen közel van. Már semmi se számít. Már semmi se fontos. Csak az a meleg, sűrű fény, az a fénytest, Ő bennem, Én Benne… csak újra odataláljak… Vízkereszt magasztos ünnep: Jézus befogadja Krisztust…"

 

"…akit itt elnyel a zűrzavar, Az ott is elkallódik. Aki itt nem ismeri ki magát, az ott is eltéved. A madár se tudna láb nélkül elrugaszkodni, hogy aztán szárnyalhasson. Józanság és elragadtatottság. A kettő együtt: nagyon fontos. Mikor melyik."

 

 

"…megjelent a tanítványoknak. Mielőtt felemelkedett az Atyához. Közéjük jött és azt mondta: „Békesség veletek. Én vagyok, ne féljetek.” Aztán azt is mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet.” Fölvitte a megmentett mikrokozmoszt a makrokozmoszba. Megmutatta az Atyának a megváltott embert. De nem vált el tőlünk a teljes valója. Ez a legszentségesebb titok. Hogy ugyanakkor idekötötte magát. Az új és új megnyilatkozásig. „Veletek vagyok a világ végezetéig.” Nincs mitől félnünk. Megóvtak. Nem fenyeget a feloszlás-elfoszlás a kozmoszban, de az arimáni halhatatlanság sem láncolhat örökre ide, a fizikai világba. Mindegy, hogy kisüt-e a nap. Csak a belső Nap. Ha Ő fénylik, fénylik minden."

 

"A megvilágosodás. Leszállt a mindent betöltő szeretet szubsztanciája… mintha hályog hullott volna le… az apostolok szeméről… ébredés félálomból… Krisztus szétáradt… a Föld szférájában… a Földön ütötte fel a mennyországát… A végérvényes egyesülés… Teljes világos tudattal… nem kiömleni a mindenségbe… hanem megtartottan átköltözni… a Halhatatlan Individuum, majdan… per spiritum sanctum reviviscimus… a Szent Szellem által támadunk fel…"

„Ti vagytok a világ világossága…” ezt mondta a tanítványoknak. De azt is mondta: „Én vagyok a világ világossága.” A kettő egy. Nincs hideg, nincs sötétség… a tűz bévül van a házban és kiragyog az ablakon…

 

„Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, s az Élő… nálam van a halál és az alvilág kulcsa…”

 

 

 

Mindörökké.