Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megbocsátásról

2012.05.11

 

Isten: A szabadság megszerzésének nem volt más módja: ki kellett fizetni az árat, amint te is tudod. – A csuklóján látható, kitörölhetetlen sebhelyeket nézte. - Tudtam, hogy az általam teremtett világ fel fog lázadni, a függetlenséget és a halált választja, és azt is tudtam, mibe fog kerülni a megbékélés útjának megnyitása. A ti függetlenségetek rászabadította a világra azt, ami számodra káosznak tűnik, mert kiszámíthatatlan és félelmetes. Hogy megakadályozhattam volna-e a lányod halálát? A válaszom, igen. Először is, ha egyáltalán nem teremtek semmit, akkor ezek a kérdések fel sem merülnek. Vagy pedig dönthettem volna úgy, hogy tevékenyen beavatkozom a lányod körülményeibe. Az első lehetőséget soha még csak nem is mérlegeltem, az utóbbi pedig nem számított választási lehetőségnek azoknak a céloknak az ismeretében, amelyeket most még valószínűleg nem vagy képes megérteni. A dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag a szeretetemet, a jóságomat és a veled való kapcsolatomat kínálhatom fel válaszként. Nem szerepelt a terveimben lányod halála, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom valami jónak az érdekében felhasználni.

Szeretnék mutatni neked valamit, ami nagyon fájdalmas lesz a számodra. Ahhoz, hogy megláthasd, még valamitől meg akarlak szabadítani, ami beárnyékolja a szívedet. Fiam, nem az a célom, hogy megszégyenítselek. Az én eszközeim között nem szerepel a megalázás, sem a bűntudat keltése, sem a kárhoztatás. Ezek egy szemernyivel sem képesek hozzájárulni sem a teljességhez, sem a megigazuláshoz, és ezért kellett ezeket Jézussal együtt a keresztre szegezni.
Ma a gyógyulás ösvényét járjuk, hogy lezárjuk életutadnak ezt a részét: nem csupán a te érdekedben, hanem mások miatt is. Ma bedobunk egy hatalmas követ a tóba, és azok a hullámok olyan helyekre is eljutnak, amelyekre nem is számítanál.
Fiam! Ki kell mondanod, nevén kell nevezned!
- Hogyan bocsáthatnék meg valaha is annak a rohadéknak, aki megölte a lányomat? Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy úgy szenvedjen, mint amilyen szenvedést ő okozott nekem… ha már igazságszolgáltatásban nem részesülhetek, a bosszúról akkor sem akarok lemondani.
- Fiam, az hogy te megbocsátasz ennek az embernek, a részedről azt jelenti, hogy átenged őt nekem, és lehetővé teszed, hogy megváltsam őt.
- Megváltani? Őt? Nem akarom, hogy megváltsd őt! Azt akarom, hogy okozz neki fájdalmat, hogy büntesd meg, juttasd pokolra… Nem felejthetem el csak úgy, amit tett.
- A megbocsátás nem felejtést jelent. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát.
- De én azt hittem, te elfelejtetted a mi vétkeinket.
Én Isten vagyok. Nem felejtek el semmit. Mindent tudok. Tehát a felejtés számomra azt jelenti, hogy úgy döntök, korlátozom magam. Fiam! Jézus miatt ma nincs törvény, ami azt követelné meg, hogy az emlékezetembe idézzem a bűneidet. Ezek elmúltak, és nem zavarják többé a kapcsolatunkat.
- De ez az ember…
- De ő is az én fiam. Meg akarom váltani.
- De hogy gondoltad? Én csak megbocsátok neki, és aztán meg haverok leszünk?!
- Nincs kapcsolatod ezzel az emberrel, legalábbis most még nincs. A megbocsátás nem hoz létre kapcsolatokat. Jézusban minden embernek megbocsátottam az ellenem elkövetett bűneiért, de csak kevesen döntenek a velem való kapcsolat mellett. Hát nem érted, hogy a megbocsátás egy hihetetlenül hatalmas erő és óriási hatalom?! Egy olyan erő, amelyben velünk együtt részed van, egy olyan hatalom, amelyet Jézus mindenkinek megad, akiben benne lakozik, hogy a megbékélés növekedhessen. Amikor Jézus megbocsátott azoknak, akik a keresztre szegezték, többé már nem voltak adósai neki, sem nekem. A velük való kapcsolatomban sohasem hozom fel, amit tettek, nem szégyenítem meg, és nem hozom zavarba őket.
- Nem hiszem, hogy én képes vagyok ezt megtenni.
- Én pedig azt akarom, hogy tedd meg. A megbocsátás mindenekelőtt a te, a megbocsátó fél érdekeit szolgálja. Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet, és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet. Gondolod, hogy ezt az embert érdekli az, hogy neked milyen fájdalmat és gyötrelmeket kellett átélned? Ha igen, legfeljebb azért, hogy annak tudatával hizlalja magát. Nem akarsz ennek véget vetni?! Mert ha ezt megteszed, ezzel őt is megszabadítod attól a tehertől, amelyet cipel, akár tudja, akár nem, akár elismeri, akár nem. Amikor úgy döntesz, hogy megbocsátasz valakinek, azt az embert jól szereted.
- De én nem szeretem őt!
- Nem, most még tényleg nem. De én szeretem! Nem azért, amivé vált, hanem amiatt a megtört gyermek miatt, akit fájdalmai így eltorzítottak. Segíteni akarok neked, hogy magadra öltsd azt a természetet, amely több erőt és nagyobb hatalmat talál a szeretetben és a megbocsátásban, mint a gyűlöletben.
- A megbocsátás nem követeli meg tőlem, hogy úgy tegyek, mintha az, amit tett, meg sem történt volna?
- Hogy is lennél rá képes? Azért mert megbocsátasz, még nem felejted el azt, amit tett!
A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűneit és megtér, akkor egy csodát fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját. És néha még az is megtörténhet, - bár ez most valószínűleg elképzelhetetlennek tűnik a számodra – hogy ez az út a teljesen helyreállított bizalom csodájához is elvezet. A megbocsátás nem ad felmentést semmire. Hidd el, hogy amitől ez az ember a legtávolabb van, az a szabadság. És neked nem kötelességed, hogy igazságot szolgáltass ebben az ügyben. Ezt csak bízd rám! És ami a lányodat illeti, ő már megbocsátott a gyilkosának. Úgy, hogy benne élek. Ez az egyetlen módja az igazi megbocsátásnak.
- Segíts! Mit tegyek? Hogy tudok megbocsátani neki?
- Mondd el neki! Csak mondd ki hangosan! Hatalmas erő van abban, amit az én gyermekeim kijelentenek!
- Tehát teljesen rendben van, hogy haragszom?
- Úgy, ahogy mondod! Amit ez az ember tett, az szörnyű! Rettenetes fájdalmat okozott sokaknak. Rosszat tett, és a harag a megfelelő reakció arra, ami ennyire gonosz. De ne engedd, hogy a harag, a fájdalom és a veszteségérzet megakadályozzon téged a megbocsátásban és abban, hogy levedd a kezed annak az embernek a torkáról. Megeshet, hogy az első napon, meg a másodikon százszor is ki kell nyilvánítanod a megbocsátásodat, de a harmadik nap már kevesebbszer, és így tovább minden nap, míg végül egy szép napon ráeszmélsz, hogy teljesen megbocsátottál. Aztán eljön majd az a nap is, amikor annak az embernek a boldogulásáért is imádkozol, és átengeded őt nekem, hogy a szeretetem a romlottság utolsó maradványait is kiégesse az életéből. Bármennyire felfoghatatlannak hangzik is ez most számodra, megtörténhet, hogy egy nap majd teljesen más összefüggésben ismered meg ezt az embert.