Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az alázatról

2012.04.13

Gondolatok az alázatról és az alázat híján lecsúszott mesterekről. Ez egy szélsőséges példa, de jól modellezi, hogyan veszítheti el a mester vagy bárki ember az alázatot.

Jézus azt is tanította, hogy mindenkiben megvan az erő a mesteri ranghoz vagyis ahhoz, hogy hozzá hasonlóvá legyen. (János 1:11-12) Íme a Tiétek is!...

A Mesterré válás nagy lépés, óriási kihívás, és nagyobb a kísértés is, ami vele jár. Az ego emberi. Még Jézust is, mivel emberré lett, érték óriási kísértések... Pl amikor életének bizonyos pontjain ráeszmélt saját hatalmának nagyságára és ez türelmetlenné tette a még sötétben tapogatozókkal szemben. Azt hogy megváltozol, észre fogják venni. Ez átfésüli a baráti, sőt akár a vérségi-rokoni kapcsolatokat is, annak ellenére is, ha még nagyobb türelmet és megértést kapnak tőled, mert még jobb ember lettél, mint előtte. De a Mesterré válással hatalmad lesz, és mivel itt az emberlétben egora szükség van azért, hogy életben maradjunk, és Neked lényegesen nagyobb hatalmad lesz, mint a többségnek, így az ego reakció is erősebben fog megnyilvánulni. 

Mert a Mester bizonyos értelemben rivaldafénybe kerül, tanítványai vagy követői lesznek, akik pedig próbára teszik. Amikor dícsérik, tisztelik, elismerik, dicsőítik, előnyben részesítik, népszerűsítik, helyeselnek, magasztalják, istenítik stb akkor az alázat veszélybe kerül, mert az ego: a hiúság, a büszkeség, a "felsőbbrendűségi" megnyilvánulások, a gőg, mi több, a versenyszellem (mi többen vagyunk, mi jobbak vagyunk, mi ügyesebben csináljuk, majd mi megmutatjuk...) stb mind ott várnak ugrásra készen a küszöbön. És előfordul, mert ember ő is, hogy nem tudja tartani az energiaszintet, lemerül, hibázni kezd. És ez nagyon zavarja őt, mert a hibák és eredmények is rivaldafénybe kerülnek. Az eredményekből tudja, hogy valami baj van, de megmagyarázza esetleg saját magának is, hogy egy nemes és szent cél, ügy érdekében teszi amit tesz. Vagy ami még rosszabb, nem is ő teszi, és ezt demonstrálni tudja. Nem ő teszi, de másokra ráhangolódva, mások teszik meg helyette a döntő lépéseket, s ezek a mások ettől előnyös helyzetbe kerülnek... de ő, a mester jól jár, újra eredményei lesznek, noha a teremtő erővel, azaz hatalmával visszaélve, másokat manipulálva, de mindig vigyázva, hogy másokat is előnyös helyzetbe hozzon, jut látványosan előbbre. De ez nem így kerül ám mérlegre! Hogy az egyik oldalon ott vannak az ego kilengései, a másik oldalra viszont ugyanannyi jót teszünk. Nem egyenlítődik ki! Mert ez trükközés (önbecsapás és mások megtévesztése) és Istennel vagy az Univerzumnal nem lehet trükközni.
 
Ekkor jöhet a támadásként megélt vagy értékelt súlyos figyelmeztetés: kudarc, sikertelenség, veszteség, betegség stb formájában. Mert divat lett ma sok mindenben "támadás"-t feltételezni. Egyrészt ezzel erőt adnak neki, ha mégis Az lenne. Másrészt bizonyos értelemben minden betegség támadás, de nem úgy ahogy gondolják. Talán nem veszik észre, mert éppen az ego nem engedi, hogy csupán figyelmeztetésként jó alaposan megrázták.
 
Egy idő után az ilyen Mester egyre inkább magára maradhat. Csapda, mert a nagy szellemi megvilágosodottak is magányosak voltak, látszatra ugyanúgy, csakhogy valójában egészen máshogy... és ekkor jön mindennek az ellenkezője... Félelem, hogy nem magasztalják, nem tisztelik, nem ismerik el, nem dicsőítik, előnyben sem részesítik, nem népszerűsítik, nem helyeselnek neki. Nem érti, miért maradoznak el mellőle... vagy aki elmarad, azt megtámadták?... nem érti, mert az egoja nem engedi, elfedi a szeme elől. Ekkor megrázza magát, mérleget csinál, és azt mondja, ma szép napra virradtunk, hát most "kitaláljuk magunkat" és majd megmutatjuk... és új tanítványokat vonz be. Ennek a mesternek szüksége van tanítványokra, követőkre, közönségre, de már nem nevezném mesternek.
 
A magyar identitással is az a baj, hogy gőggé degradálódik az igazi nemzeti érzés. Hiányzik az alázat sokakból. Még a nemzeti büszkeség kifejezés is erős, hiszen akiben kellő alázat van, az nem lehet büszke. Jézus mindenkit megszólított, nem csak a magyart. Tanítványait nem kizárólag a Kárpát medencébe küldte, hanem a négy égtáj felé, hogy szerte a világban hirdessék tanításait, az Igét. Soha nem tett különbséget! és magának sem kívánta azt. Sohasem akarta, hogy imádják, istenítsék. Ő maga volt nemcsak a szeretet, hanem az alázat is. Őt követve, a tanításait követve, a feltétlen szeretetet elsajátítva és gyakorolva, Őt befogadva, így rajta keresztül jutunk el Istenhez, az EGY szeretethez, a Forráshoz. De ehelyett tanításai során sokan a lábai elé borultak, imádták őt, ahelyett hogy megfogadták volna szavait és saját magukra alkalmazták volna. Ő az út és nem a cél. Ma viszont sokan azt gondolják, Jézus imádásán keresztül vezet az út Istenhez. Egyetlen mestert istenítve sem jutunk célba. 
 
A hangadó nekem feladja a leckét. Megosztani amit kapok, adni belőle... és közzétenni, akár körlevélben hirdetni egyfajta exhibicionizmus, de tisztának maradni közben, az már valami. Szerencsémre Tanítóm segít megtalálni a mértéket az alázathoz. Nekem is van mit csiszolni, fényesíteni. 
 
Köszönöm, hogy elolvastad...
Áldás!
 
Katus
 
Steiermark, Veitsch 2011-03-23 

 

magyar-pieta-1956-szeged.jpg